A teljes körű lemeztektonikai folyamatok alaposabb megértéséhez és a földtani eredetű szén-dioxid-kibocsátás pontosabb leírásához járulhat hozzá az ELKH Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársainak hipotézise, amit legmodernebb tanulmányukban részleteznek.
Az MTA FI Lendület Pannon LitH2Oscope Kutatócsoportjának publikációja a Global and Planetary Change című szakfolyóiratban jelent meg – közölte az ELKH a sajtó képviselőivel.
Mint a közleményben olvasható, több mint 50 évvel a korszerű lemeztektonikai elmélet megszületése után sem teljesen világos, hogy melyek azok a fizikai-kémiai folyamatok, amelyek a litoszféra – a földkéregből és a felső földköpeny merev, szilárd részéből álló kőzetburok – és az alatta felfedezhető képlékeny asztenoszféra közti különbséget okozzák és melyek azok a hajtóerők, amelyeknek hála a külső, rideg litoszféra elmozdul az asztenoszférán.
Ezenfelül az elmúlt évtizedekben geofizikai módszerek hozzájárulásával a szakemberek olyan, hozzávetőlegesen 100 kilométeres mélységben előforduló határfelületeket fedeztek fel a kontinentális litoszférán belül, amelyek gyengeségi zónákként kimagasló szerepet játszhatnak a külső kőzetburok alsó részének leválásában és lesüllyedésében (delamináció).
Az összegezés alapján a delamináció nagyfokú szerepet játszik a lemezalábukások (szubdukciók) kialakulásában és felveti a lehetőségét annak, hogy az óceáni lemezek jellemzőjének tartott szubdukció akár a kontinensek belsejében is kezdődhet. A kontinentális litoszférán belüli gyengeségi zónák továbbá a különösen vastag és idős pajzsok litoszférájának „megfiatalodásában” is szerepet játszhatnak. A pajzsok igen mély gyökere mert a gyengeségi zónák mentén leválhat, a litoszféra kimagasló mértékű elvékonyodását okozva ezzel, ahogyan ezt példának okáért Kelet-Kína alatt kimutatták.
A szakemberek leírják, hogy a kis mennyiségű illó – először is víz – és a víztartalmú ásványok – elsődlegesen pargasit – stabilitása a kontinentális litoszférák korától és hőmérsékletétől függően hogyan magyarázhatja a fiatalabb és melegebb litoszférák tekintetében a litoszféra-asztenoszféra közti kontrasztot, amellett az idősebb és hidegebb kontinentális litoszférák tekintetében a 100 kilométer mélységben rutinos gyengeségi zónák létrejöttét. Eszerint az is elképzelhető, hogy a Föld mélységeiben felfedezhető illó anyagok teszik tektonikailag élő bolygóvá a Földet.
A szakemberek hipotézise azonfelül kínálja a felszínen szakavatott szén-dioxid-dús „magmás” feláramlások eredetének értelmezését olyan tektonikai környezetben is, ahol már nincsen aktív vulkanizmus. Az elképzelés érdemben azt jelenti, hogy a szén-dioxid forrása maga a lehűlő asztenoszféra, ahol a jelenlévő kis mennyiségű szilikátolvadék kristályosodása szén-dioxidban gazdag fluidumok létrejöttéhez vezet, amelyek igen mobilisek a felszín irányában.
Az ilyen eredetű szén-dioxid-dús felszíni kiáramlásokat eddig nem vették figyelembe kellő súllyal a mindenre kiterjedő szén-dioxid-körforgás leírásakor, mostantól ellenben a klímaváltozás pontosabb mennyiségi modellezésében is meghatározó szerepet kaphatnak – mutatnak rá a közleményben.
mti